Rendes helyen, első közös szerzemény a gyerek! – tartja a mondás. A gyereknek pedig keresztelő – keresztszülő is kell. Pócsán, és sok más helyen is, nem rokoni, hanem baráti körből választották a keresztszülőket. Az olyan komaságok, ahol jól megértették egymást, gyakran több generáción át megmaradtak, mivel gyermekeik újra egymás közül választottak komát.
Keresztszülői felkérést soha nem illett nem elfogadni! Akár gazdag, akár szegény volt a felkérő. Persze a legszegényebb amúgy sem a leggazdagabbhoz fordult ilyen kéréssel!
Keresztanyának lenni, nagy megtiszteltetés volt. Németül is úgy mondták: Stolz gehn!
A felkérést illett 2-3 hónappal a baba születése előtt illett megtenni. Arra is számítva, hogy esetleg a gyermek koraszülött is lehet.
Önmagától értetődött, hogy a felkért család gyerekeit a felkérők fogják egykor keresztelni. Mindet, bármennyi is lesz. Pócsán nem volt szokás, hogy minden gyereknek más vagy több keresztszülője legyen.
Ha megszületett a baba, megkezdődtek a komaasszony teendői. Első nap, a szülést követően – amikor otthon szültek vagy az első nap, miután a kórházból hazajöttek) – reggelit vitt. Ez körülbelül 2 liter tejeskávéból, 1 tányér süteményből, 0,5 liter rumból vagy likőrből állt. Általában 2 féle piskóta, sima sárga és diós, esetleg linzerrel vegyítve járt hozzá.
Régebben, mikor még nem sütöttek piskótát – hólabda (a forgácsfánk formában sütött változata) kalácsot, és linzertésztát vittek. Ezt a komaasszony ünneplőbe öltözve, a reggelit a legszebb hímzett vagy nyomott mintás abroszba csomagolva vitte. A kávét új, nagy fazékban, hogy ki ne lötyögjön – erre a tányér süteményt – a terítő közepére állította, a négy sarkát összekötve – cipelte.
A likőrt vagy rumot (röviditalos készlet üvegébe töltve) az egyik kézben, a terítőbe kötött kávé és piskóta a másikban, indulhatott. Ezután 3 napon át ebédet vitt a kismamának (és családjának). Az ebédhez 1 főtt tyúk, a húsleves (benne kiskocka vagy cérnametélt), 1 tányérnyi (5-6 főre) sült vagy rántott hús, – a 60-as években 1-1 kg kenyér, (régen 1 nagy fehér kenyeret vittek, de csak a 3. napon) 1 tányér sütemény, 2 torta, 1 liter bor járt. A főtt húshoz paradicsom vagy meggymártást is vittek.
Természetesen minden nap más-más, jobbnál-jobb sütemények kerültek a tányérra és más-más ízű és formájú volt a torta is. Lehetet 2 kerek torta, de volt szív, hal, kotlós csirkével, bárány, – és bármi más forma is. Természetesen nagyon szépen díszítve, (volt, aki más faluban – vagy cukrásznál süttette) hiszen talpas tortatartón, kézben vitték végig az egész falun (ha messze laktak egymástól) és mindig volt kíváncsiskodó, aki meg-megállított, hogy megnézhesse.
Az ebédet hántolt fűzfavesszőből font, lakkozott, színes festett virágokkal díszített kosárban vitték. A kosárba terítőt téve – középre került a leves, (fedeles levesetálban vagy fazékban) erre került a főtt hús. Körülötte kellett elhelyezni (hogy semmi ki ne boruljon!) a kenyeret, a mártást, a sült húst, a bort.
Ezt díszes terítővel betakarva, – 2 fülét ketten megfogva, – a másik kézben 1-1 tortával, – vitték. Mivel egy ember nem is tudta volna vinni, így mindig besegített anya, – anyós, – esetleg testvér. Elkelt a segítség a sok sütemény elkészítéséhez is. Ezt alkalom adtán visszasegítették.
Nagyszüleink, – mivel akkor még sok volt a gyermekhalál, a születés utáni napon kereszteltek. Akkor még sok volt a gyerek minden családnál, az idő is kevés a készülődésre, – a keresztelőt csak szűk családi körben tartották. Keresztelni még az ötvenes években is Márokra vitték a babát. (Kocsin vagy hintón, – kinek mire tellett). Ez a 60-as években már úgy módosult, – ha hazajöttek a kórházból, a rákövetkező vasárnap volt a keresztelő már Pócsán!
A keresztanyának új ruha (kosztüm) dukált. Egy fehérrel díszített fehér (citrom vagy vanília) tortát és hímzett (gyári) fehér selyem pólyatakarót vitt ajándékul. Jó órával a mise előtt kellett már indulni, hiszen a kismama röviditallal, tejeskávéval, pörkölttel várta őket reggelire. A misére csak annak közepe táján mentek, főleg télen, hogy a pici meg ne ázzon. Amikor a templomba indultunk, (a szülők is) “kis pogányt viszünk, keresztényt hozunk!” – rigmust illett mondani.
Keresztelőre menet a babával a sekrestyébe illett bemenni, hiszen akkor még “pogány” volt, a keresztelő után lehetett a főbejáraton át hazamenni.
A pólyába kötött babát könyökben hajlított két karon, – vízszintesen illett vinni és a keresztség szertartása alatt tartani, hogy sem a pólyája, se a pólyatakarja ne gyűrődjön! Nagyanyáink pólyáit, pólyatakaróit nagyon szép csipke díszítette, – fiúnál világoskék, lánynál rózsaszínű szalag befűzésével.
Az 1960-as években még a szentmise után volt a keresztelés és az édesanya megáldása. Ma ezt már mise alatt végzik. Régebben az anya megáldása akkor történt, amikor először ment gyermekével a templomba (bemutatta). Hiszen másnap még nem tudott elmenni a keresztelőre. A keresztelésért fizetni nem kell. A névadás még az 50-60- as évekig úhgy történt, hogy az első leány és első fiú a keresztszülők nevét kapta. Lett is harag, sőt komságok is felbomlottak ilyesmikért, ha nem az ő nevüket adták.
Az ebédhez a gyermek családja kitett magáért. Sokféle sült-főtt hús, leves, torta, és sütemény került az asztalra. Ebéd közben és utána beszélgettek, dajkálták a picit, – míg kifogyott a megbeszélni való vagy lassan estére járt. Be kellett fejezni az ünneplést.
A keresztfiú vagy keresztlány, míg az általános iskolába járt, – karácsonykor és húsvétkor ajándékot kapott a keresztszülőktől. Az első és utolsó ajándék eltért a többiektől. Az első ajándékot a születést követő első alkalommal kapta (ha húsvét előtt született, akkor húsvétkor, ha karácsony előtt, – akkor karácsonykor).
Első alkalomra (a többin kívül) egy ruhát (ruhaanyagot) kapott, amit kb. 1 éves korában varrattak meg. Járt még 1 kg kockacukor is.
A következőben az ajándék: 4 csomag mézeskalács, 1 baba – fiúknak ló vagy huszár szintén mézeskalácsból, 5 alma, 2 narancs, 1 tábla csoki, 1 aprú játék. Az ajándékot mindig húsvét és karácsony első napján kapták. Régen csak a keresztmama vitte litánia előtt, majd litánia után őhozzájuk jött a komaasszonya.
Már meglehetősen régen módosult ez, úgyhogy a keresztszülők mindketten vacsorára mentek. Szürkületkor mentek és késő estig maradtak, hiszen vacsorára várták őket.
A Menü: pörkölt, sült- rántott- és töltött húsok, karácsonykor friss töltelék is. Utána torta, sütemények, befőttek – kávé, bor és üdítő. A kisebb gyerekeket a nagymamánál hagyták, de iskolás korukban már ők is jöhettek. A gyerekek már alig várták az indulást, de ennél is jobban várták, ha hozzájuk jöttek a keresztszüleik. Amikor felső tagozatosok lettek, a játék helyébe könyv, sál, kesztyű és pulóver lett az ajándék. Az utolsó ajándék – a báb, alma, csokin felül – ruha vagy ruhaanyag, evőeszköz esetleg valamilyen készlet volt. Amikor a legkisebb keresztgyerek is kijárta az általános iskolát, megkapta az utolsó keresztszülői ajándékot, húsvétkor a gyermek és szülő köszönetet mondott a keresztszülőknek, és ezzel vége szakadt a vendégjárásnak, a gyerekek nagy bánatára. A barátság megmaradt, látogatták ezután is egymást, de ennek már nem volt olyan varázsa.
A bérmáláshoz is elsősorban a keresztszülőket kértük fel bérmaszülőknek. Ritka volt az olyan, aki más bérmaszülőt hívott. A keresztlány mögött a keresztanya, a keresztfiú mögött a kersztapa állt bérmáláskor. Ez a megtiszteltetés is ajándékozással jár. Az ajándék nem lehetett akármi, – gyakori volt az arany nyaklánc, karóra, ruha, biblia stb. Fizetni az egyháznak ezért sem kellett. Megnőttek a gyerekek, házasodtak, és új szerepe volt a keresztszülőknek. A lakodalmi előkészületekben részt vettek, de az esküvő napján kivételes tisztelet és tisztség illette, – főként a keresztapát. Ő vezette ki a házból a menyasszonyt (vagy a vőlegényt). Ő volt a tanú. Az ifjú pár és a koszorús párok után ő volt az első a menetben (templomba, meg vissza). Őt illette az első hely az ifjúpár mellett az asztalnál. Az ajándékozást is a keresztszülők kezdték (a legnagyobb ajándékkal).
Az utolsó feladatuk a komaságoknak a temetésen volt. Szüleik halálánál – a temetésen a koma adta a ministránsoknak és a gyerekeknek a pénzt, vitte a fekete zászlót, komaasszony rendezte el a ravatal körül a koszorúkat, ő adta át a papnak és kántornak a gyertyát, ő kötötte fel a fekete szalagot a kis és nagy keresztre, a zászlókra és a sírásók karjára. A temetés végén pedig ő kérte fel vigasztaló szavakkal a gyászoló családot, a sírtól való távozásra.